Ha a fogak szövetei irreverzibilisen sérültek, a funkció és az esztétika helyreállításának érdekében, a hiányzó részeket pótolni kell. A fogpótlások attól függően, hogy mennyi hiányzó fogszövetet helyettesítenek lehetnek intrakoronálisak: tömések és az ún. betétek (inlay, onlay), és extrakoronálisak: koronák, héjak. A fogászati betétek hasonlítanak a tömésekre, azoktól abban különböznek, hogy fogtechnikai laboratóriumban készülnek el és ragasztással rögzítik őket. A héjakat általában frontfogak vesztibuláris felszínének a leplezésére használják elszíneződések és kisebb szuvasodások esetén. Ha egy vagy több fog hiányzik azt fogászati implantátumokkal, hidakkal, kivehető fogpótlásokkal lehet pótolni. A hidakat kis kiterjedésű hiányok (max. 3-4 fog) esetén használják és ragasztással rögzítik. Több fog hiánya esetén a hidak már nem bírják a mechanikai terhelést (ez a híd törésével vagy a megmaradt fogak lazulásával, törésével járhat), ezért kivehető pótlásokat készítenek. Ezek főleg az állcsontgerincen támaszkodnak és csak másodlagos elhorgonyzásra használják a fogakat.
A fogászatban használatos anyagok egyike sem hasonlít teljesen a fogakat alkotó kemény szövetekre, ezért a különböző elvárásoknak megfelelően (mechanikai ellenálló képesség, esztétika, ne legyen káros a szövetekre stb.) többféle anyagból készülhetnek a fogpótlások: amalgám, arany, titán, kompozit, fogászati kerámia, fémötvözetek, mint például arany-platina, ezüst-palládium, nikkel-króm stb.
Az 1980-as években kifejlesztett CAD/CAM (Computer-aided design, computer-aided manufacturing) technika segítségével a fogorvos egyedül is („szék mellett”, chairside) elkészíthet intra- vagy extrakoronális pótlást. A fogorvos egy optikai lenyomatot vesz az előkészített fogról és környezetéről, majd egy program segítségével kialakítja a fogpótlás végső alakját, és végül a számítógép vezérelte ún. frézgép kifaragja azt.
